hu en sk

2018. augusztus 05. 16:30 - (vasárnap)

Matiné Zenekar - Kolorpiknik

Kazincbarcika, Völgy park, 2018. augusztus 05. 16:30

Matiné Zenekar - Kolor-Piknik - Kolorfesztivál 2018 Kazincbarcika

 

MATINÉ – A zene, amit a szülők is szeretnek!

 

Balogh László és Gömör Tamás két jó barát, akik már több formációban is zenéltek együtt. Mind kettejük életében nagyon fontos a család és a gyerekek.
Laci és Tomi külön-külön is rengeteg, szinte felsorolhatatlan sokstílusú zenében kipróbálták magukat. Zenéltek klubokban és nagyszínpadokon, itthon és külföldön, ismert és underground zenészekkel.

 

Laci jelenleg az Oláh Gergő vezette Roma Soul gitárosa, de egyéni gitárjátékát más formációkban is megcsillantja. Évekig Spanyolországban zenélt különböző felállásban, nemzetközi színpadokon gyüjötte a tapasztalatokat!

 

Tomi leginkább az underground rock zenei kultúrából ismerhető: több mint 100 db bejelentett műve van regisztrálva az Artisjusnál. Összesen 10 lemeze jelent meg, köztük nemzetközi válogatás lemez is, amelyekhez 16 db videó klip készült. Országos ismeretségre a Magánnyomozók c. TV sorozat főszereplőjeként tett szert.

 

A Matiné dalok zeneszerzője és egyben szövegírója is, bár közös szerzeményeik is születtek. Laci zenei ötletei és virtuóz hangszeres tudása teszi teljessé a zenéjüket.

 

A Fapapucs című dalhoz 2014 tavaszán forgattak klipet a srácok, amit a Minimax TV csatorna azonnal fő műsoridőben kezdett el játszani, a YouTube -on, pedig két hónap alatt több, mint 50 ezren nézték meg.

 

A Matiné zenekar 10 dalt tartalmazó első nagylemeze 2014 nyarán jelent meg, a Gold Record kiadó gondozásában, Fapapucs címmel. Ebben az évben már 40 koncertet adtak. A lemezhez még 4 videó klip készült, amelyeket szintén a Minimax tv csatornán lehetett látni.

 

A Coca-Cola Karaván rendezvénysorozat főzenekara lettek decemberben.

 

Nagy örömmel vállaltak karitatív koncerteket is: Pl.:Pető Intézet, Tűzoltó utcai II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Belügyminisztérium Árvák Karácsonya, Nemzeti Minimum (Papp László Aréna) Tündérkert alapítvány.

 

Az országot többször beutazták, mindenhol nagy sikert aratva – 2017 nyarán Erdélybe is eljutottak.

 

Második lemezük 13 dalt tartalmaz, amely 2017 őszén jelent meg az Emelj fel! címet kapta.

 

A srácok interaktív zenei kirándulásra hívják a gyerekeket és természetesen a szülőket is, ahol a blues, bossa nova, folk, swing, rock ballada és sok más stílus világába kalandoznak. Zenéjükkel nem a gyors sikerekre törekednek, hanem inkább maradandót szeretnének alkotni.

 

Néhány ismerősünket, akiknek kisgyerekeik vannak, megajándékoztunk az új lemezünkkel. Az egyik barátunk ezt mondta: „Végre egy gyerekzene, ami nem megy az agyamra!” A másik pedig: „Te figyelj van egy szám, ami esküszöm tetszik nekem is”

 

Úgyhogy úgy döntöttünk az új szlogenünk ez lesz: MATINÉ: A zene, amit a szülők is szeretnek!

 

 

16.00 FESTŐISKOLA az Izsó Miklós Képzőművészeti Körrel
16.30 KÉZMŰVES BÜTYKÖLDE
16.30 MATINÉ ZENEKAR
18.00 ALMA EGYÜTTES

 

Minden program díjtalan

Programjaink

2018-08-01 - szerda

Egyéb
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ kiállítóterme

Kozmosz-sorozat

Tilless Béla képzőművész tárlata

Családi programok
- Kazincbarcika

Városi kiállítóterem

2018-08-02 - csütörtök

Egyéb
- Kazincbarcika

Kolorlab

Acél*vonal és Hangzatok c. kiállításmegnyitó

Tettamanti Béla és Kopasz Tamás tárlata

Egyéb
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ

Ambrus Attila, a „Viszkis”

Élet a börtön után

2018-08-03 - péntek

Előadó-művészet
- Nekézseny

Konkordi terasz

Horgas Eszter

Nyár esti Örömzene

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ udvara

Aleva Zsófia

"Helyi tehetségek műsora" - gitáron kísér: Kanesz Mátyás

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ udvara

ZTM Group

"Helyi tehetségek műsora"

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ udvara

Bereczki Zoltán

Szenvedély koncert

2018-08-04 - szombat

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ udvara

Anconai szerelmesek

Zenés komédia a Veres1Színház előadásában

2018-08-05 - vasárnap

Egyéb
- Kazincbarcika

Völgy park

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Családi programok
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ udvara

Előadó-művészet
- Mucsony

Zászlópark

Unique akusztik

Élő koncert

2018-08-06 - hétfő

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

„Éljünk környezettudatosan”

Kolor Kölyöksziget - Zöld Völgy kamion és ugrálóvár

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Családi programok
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ

Kölyökmozi

Kolor Kölyöksziget

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Don Bosco Sportközpont

M.É.Z.

Live Music a Fröccsteraszon

2018-08-07 - kedd

Családi programok
- Kazincbarcika

Egressy Béni Városi Könyvtár

Könyvtárkóstolgató

Kolor Kölyöksziget

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

KolorArt Visual

Kolor Kölyöksziget - filmes, fotós, grafikai műhelyfoglalkozások

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Kézműves Bütykölde

Kolor Kölyöksziget

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Szent János Görögkatolikus Templom

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Csónakázó-tó

Sky Fanatic

Élő koncert

Előadó-művészet
- Berente

Horgásztó

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Csónakázó-tó

Punnany Massif

Élő koncert

2018-08-08 - szerda

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

MODELLMIX

Kolor Kölyöksziget

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

KREATÍV KUCKÓ

Kolor Kölyöksziget - rajzos mondókák, kézműveskedés az Idővárral

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

RENDŐRAKADÉMIA

Kolor Kölyöksziget - interaktív rendőrségi vetélkedő

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Kézműves Bütykölde

Kolor Kölyöksziget

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Csónakázó-tó

Pataky Művek

Élő koncert

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Csónakázó-tó

Edda Művek

Élő koncert

2018-08-09 - csütörtök

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

NÉPI JÁTSZÓTÉR

Kolor Kölyöksziget

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Kézműves Bütykölde

Kolor Kölyöksziget

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Völgy park

Zabszalma Együttes

Kolor Kölyöksziget - Gyerekmuzsika világzenei alapon

Előadó-művészet
- Bánhorváti

Református Templom

Szegedi Csaba

Templomi koncert

2018-08-10 - péntek

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Bolondóci Boldizsár

Kolor KölyökSziget - interaktív mesejáték

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Kézműves Bütykölde

Kolor Kölyöksziget

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Bóbita zenekar

Kolor KölyökSziget - gyermekkoncert

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Csónakázó-tó

Z!Enemi

Élő koncert

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Csónakázó-tó

Tankcsapda

Élő koncert

2018-08-11 - szombat

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

MAKADÉMIA

anyagtudományi játszóház a Miskolci Egyetem munkatársaival - Kolor Kölyöksziget

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

VERSELGŐ

Gyermekversek a Kazinci Klubtól

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

FILC-VILÁG

varróműhely - Kolor Kölöksziget

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

MintaPinty zenekar

Kolor KölyökSziget - gyermekkoncert

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Eszter-lánc mesezenekar

Kolor KölyökSziget - gyermekkoncert

Előadó-művészet
- Sajókaza

Radvánszky-Kastély terasza

Cimbaliband

Recycle concert Danics Dórával - KolorCountry

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Csónakázó-tó

Lights Off Color Festival

Részletek rövidesen...

2018-08-12 - vasárnap

Sport
- Kazincbarcika

Csónakázó-tó

Előadó-művészet
- Kazincbarcika-Alsó

Református Templom

Güsch!

Élő koncert

Előadó-művészet
- Alacska

Református Templom

SeptoForte Együttes

Templomi koncert

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Csónakázó-tó

Smink

Élő koncert

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Csónakázó-tó

2018-08-13 - hétfő

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ

Bencs Kitti – hastánc

Táncsziget - Táncoljunk együtt: workshop óra

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

KREATÍV KUCKÓ

Kolor Kölyöksziget - rajzos mondókák, kézműveskedés az Idővárral

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Kézműves Bütykölde

Kolor Kölyöksziget

Előadó-művészet
- Sajóbábony

Tájház

Miskolci Illés EmlékZenekar

„Szörényi Levente és Bródy János ajánlásával”

Családi programok
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ

Kölyökmozi

Kolor Kölyöksziget

Előadó-művészet
- Rudabánya

Városi Szabadidőpark

Ismerős Arcok

Élő koncert

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Munkácsy tér

Flash Táncstúdió

Táncsziget - Színes Táncesték: Kelet a nyugatban – hastánc bemutató

2018-08-14 - kedd

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ

Czifra-Kutas Enikő és Azari Péter

Táncsziget - Táncoljunk együtt: workshop óra

Családi programok
- Kazincbarcika

Egressy Béni Városi Könyvtár

Könyvtárkóstolgató

Kolor Kölyöksziget

Sport
- Kazincbarcika

Völgy park

Kézműves Bütykölde

Kolor Kölyöksziget

Sport
- Kazincbarcika

Völgy park

Sportvetélkedő

Kolor Kölyöksziget

Előadó-művészet
- Szuhakálló

Kastélykert

Miskolc Dixieland Band

Sztárvendég: Szulák Andrea

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Szent Család Templom

Sebestyén Márta

Élő koncert

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Munkácsy tér

Czifra-Kutas Enikő és Azari Péter

Táncsziget - Színes Táncesték: Argentin tangó-workshop

2018-08-15 - szerda

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ

Kugler Zsolt

Táncsziget - Táncoljunk együtt: workshop óra

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

KÖLYÖKMEDICAL

Kolor Kölyöksziget - egészségmegőrzés a Vöröskereszt munkatársaival

Családi programok
- Kazincbarcika

Völgy park

Kézműves Bütykölde

Kolor Kölyöksziget

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Munkácsy tér

Kugler Zsolt

Táncsziget - Színes Táncesték: Generations – street dance show

2018-08-16 - csütörtök

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ

Szudki Osayma

Táncsziget - Táncoljunk együtt: workshop óra

Gasztronómia
- Kazincbarcika

Ambrózia Étterem és Panzió

MEDITERRÁN KOLOR GRIILL-, és HALVACSORA

Maksa Zoltán humorista előadásával fűszerezve

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Felső-Barcikai Református Templom

Előadó-művészet
- Dubicsány

Magtár udvar

Muzsikás Együttes

Élő koncert

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Munkácsy tér

Szudki Osayma, Farkas Júlia

Táncsziget - Színes Táncesték: Body N Soul

2018-08-17 - péntek

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ

Bencs Zoltán - jazz

Táncsziget - Táncoljunk együtt: workshop óra

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Szent Család Templom

Gasztronómia
- Kazincbarcika

Fő tér

X. Barcikai Bormustra

Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának Borsodi Régiója támogatásával

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Fő tér

The Blackbirds

Élő koncert

Előadó-művészet
- Kurityán

Kastélykert

Pély Barna

akusztik koncert

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Fő tér

Flash Táncstúdió

Táncsziget - Színes Táncesték: Flash Táncstúdió – Jazzbemutató

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Fő tér

Zséda

Élő koncert

2018-08-18 - szombat

Előadó-művészet
- Dédestapolcsány

a község központja

St. Martin

A nyár színei zenében szaxofonra és pánsípra hangolva

Gasztronómia
- Kazincbarcika

Fő tér

X. Barcikai Bormustra

Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának Borsodi Régiója támogatásával

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Fő tér

Magos Együttes

Élő koncert

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Fő tér

Duna Művészegyüttes – Puszták népe

Betekintés a puszták népének különleges világába...

2018-08-19 - vasárnap

Családi programok
- Kazincbarcika

Térség

Családi programok
- Kazincbarcika

Belváros

KOLORTÚRA

Városnéző túrák kisvonattal - (17:00, 18:00, 19:00, 20:00, 21:00)

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Fő tér

Gasztronómia
- Kazincbarcika

Fő tér

X. Barcikai Bormustra

Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának Borsodi Régiója támogatásával

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Fő tér

Gájer Bálint

Élő koncert

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Fő tér

Geszti Best Of

Élő koncert

2018-08-20 - hétfő

Egyéb
- Kazincbarcika

Szent Család Templom

Ünnepi szentmise

Szent István ünnep

Családi programok
- Kazincbarcika

Térség

Családi programok
- Kazincbarcika

Belváros

KOLORTÚRA

Városnéző túrák kisvonattal - (16:00, 17:00, 18:00, 19:00, 20:00)

Gasztronómia
- Kazincbarcika

Fő tér

X. Barcikai Bormustra

Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának Borsodi Régiója támogatásával

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Fő tér

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Fő tér

Szalóki Ági

Élő koncert

Előadó-művészet
- Kazincbarcika

Fő tér

Bródy János

Élő koncert

Egyéb
- Kazincbarcika

Fő tér

Tűzijáték

Ünnepi tűzijáték a városháza mögötti területen

2018-08-25 - szombat

Előadó-művészet
- Sajógalgóc

templomtér