A 6. éve megrendezett Kölyöksziget mára hagyomány a Kolorfesztiválon, „fesztivál a fesztiválban”. Az idei, ünnepi alkalmon a gyerekek számára komponált, díjtalan programokat három napra, augusztus 14-re, 15-re és 16-ra koncentrálták a szervezők. Cikkünkben bemutatjuk a nagy fesztiválhoz illően egyszerre színes és zöld gyermeki attrakciókat.
Ursutzné Blága Krisztina, a Gyermekek Háza-Kézművesház vezetője elmondta, hogy a 2017-ben megálmodott programsorozatban minden évben igyekeznek megújulni, de megtartva a legnagyobb kedvenceket, illetve — ahogyan mindig — most is különösen szem előtt tartják az újrahasznosítást.
„Ami másnak szemét, abból mi alkotunk.”
Mindennap 16:00 órától több élmény koncentrálódik a Mezey István Művészeti Központ udvarára, eső esetén az épületbe. A legkisebbekre (3-4 éves korig) mindhárom napon gondolnak, a Kreatív tipegő nevű óriás játszószőnyeg fából készült, kreatív, készségfejlesztő játékaival. Triplázva akár visszatérő kis vendégeket is várnak. A többi műsorelem viszont nap mint nap más.
Augusztus 14-én, hétfőn, 16:00 órától a Szimbiózis Alapítvány kisállat-simogatójába és érzékenyítő foglalkozására olyan állatok érkeznek, amelyekkel a gyerekek nem tudnak a mindennapokban találkozni. 17:00-tól pedig fellép a — többek között a Bogyó és Babóca után nevezetes, hat lemezes —Kiskalász Zenekar, melyhez már 16:00 órától ökokézműves foglalkozások is kapcsolódnak, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub asszisztálásával. Ursutzné Blága Krisztina reményei szerint sok Bogyó, Babóca és katicabogár születik majd.
Augusztus 15-én, kedden, 16:00 órától a hagyományőrzésé lesz a főszerep, a Sajómenti Népművészeti Egyesület közreműködésével. A gyermekek hagyományos kézműves technikákkal dolgozhatnak, a fakanál bábtól a kosárfonásig. A műsor tudatosan kicsit retró hangulatú, és ebben a szellemben választottak a szereplők székely mesemondót is. 17:00 órától Ilyés Szabó Anna fogja beszédével a kicsiket elvarázsolni, majd 18:00-kor Kölyökmozi kezdődik a Mezei István Művészeti Központ többfunkciós termében.
Augusztus 16-án, szerdán, 16:00 órától az újrahasznosítás jegyében tér vissza a Mezey udvarába (vagy belterébe) a gyerekekhez a gondoskodó túlsó nemzedék, az Idővár Nyugdíjas Klub. Az ökokézműves foglalkozások egyik fő témája a Kicsi Gesztenye Klub lesz, de mindenféle fejlesztő foglakozásra lehet számítani az öltöztetős babák készítésétől az unikornis fejdíszekig. A zárónapnak külön attrakciója a Gabitriál extrémsportshow élménytere többek között lábbal turmixoló bringával, asztali reflexjátékokkal és további meglepetéssel.
A Kölyöksziget fináléja kihívja a résztvevőket a Fő térre augusztus 16-án, 19:00 órától, egy óriási „élő” bábokkal előadott 40 perces mini mesemusicalre, melyben a Kicsi Gesztenye Klub széles körben kedvelt dalai hangzanak el, szellemes összekötő prózai részekkel. „Vendégsztárként” Mini és Max – a MINIMAX csatorna 2 emblematikus figurája – fogadja és köszönti a gyerekeket.
A ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft. valamennyi programhoz partnerként kapcsolódik a környezetvédelem és az ezzel kapcsolatos érzékenyítés színeiben. Újdonságként pedig idén először a Kölyökszigeten is megjelenik a gasztronómia, finom falatokkal várják a kicsiket.