5. Kolorfesztivál - A Kolorcountry nyitott

unnamed

Az ország legszínesebb és legdinamikusabban fejlődő összművészeti rendezvénysorozata, az 5. Kolorfesztivál idén augusztus 1-jétől három héten keresztül plusz egy ráadás after hétvégével várja a közönségét. Kazincbarcika Város Önkormányzata és a szervező Barcika Art Kft. népszerű programsorozata egyre több környező község és város vezetésének, lakóinak, valamint a helyi és a régió vállalkozóinak keltette fel a figyelmét. A szervezők partnertalálkozóra invitálták a települések, a cégek, az intézmények és a civilszervezetek képviselőit március 21-ére a Mezey-házba. A találkozón dr. Makkai Orsolya, a szervező kft. ügyvezető igazgatója röviden összefoglalta a Kolorcity Kazincbarcika brand sikertörténetét, mesélt az elmúlt Kolorfesztiválok tapasztalatairól, valamint összefogásra buzdította a megjelent vendégeket.

unnamed2

Megtudhattuk azt is, hogy idén először, saját forrásból valósul meg az ötödik, jubileumi programsorozat, amely jelentős kihívást jelent a szervezőknek. Az előző években is Kazincbarcika Város Önkormányzata jelentős összeggel támogatta a rendezvényt, a művészeti projektek és a kommunikációs kampányok viszont nagyrészt svájci forrásból valósultak meg. A szponzorok és a térség együttműködő településeinek felkutatása elsődleges feladattá vált, hiszen a fesztivál továbbiakban is meg kell őrizze összművészeti jellegét, és eddig bizonyítottan magas színvonalát. A példa értékű összefogásnak köszönhetően a Kolorfesztivál nem csak Magyarország leghosszabb, hanem legnagyobb területi kiterjedésű fesztivállá nőheti ki magát.

Galéria