hu en sk

Elindult a KolorAkadémia

A KolorAkadémia első programját október 19-én a Mezey István Művészeti Központban tartották. Az eseményen városunk átvette a „Jó Gyakorlat Város” diplomát, a résztvevők megismerték a kazincbarcikai projekteket, valamint ízelítőt kaptak a tallini fesztiválról.     Elsőként dr. Makkai Orsolya, a Barcika Art Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette a Szenior Szabadegyetem és a KolorAkadémia történetét és céljait. Ezután Szitka Péter Kazincbarcika polgármestere méltatta a rendezvényt, valamint a kazincbarcikai „Jó gyakorlat”-ot, kiemelve a projekt két fő mozgatórugójának, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálatátának példamutató együttműködését. Korábban már hírt adtunk róla, hogy az Európai Unió integrált városfejlesztési programjának, az URBACT-nek a szakemberei komoly elismerésben részesítették Kazincbarcikát: 2017-ben a várost is beválasztották az unió azon települései közé, amelyek valamely területen egy már jól bevált megoldással a többi településnek mintául tudnak szolgálni. – Nagyon büszkék vagyunk az URBACT „Jó Gyakorlat Város” elismerésre. Óriási dolog, hogy az Európai Unió e díjban részesített bennünket. Ehhez szükség volt a Kazincbarcikán hagyományosan erős civil szektorra, közülük az egyik leglelkesebb közösségre, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub segítségére is, akik önként segítik többek között a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központot (KSzSzK). Ennek lett az eredménye ez az elismerés - hangsúlyozta a város első embere.   Fotók: Zele Tímea   Az URBACT-ről és a „Jó gyakorlat”-ok jelentőségéről a program vendégelőadója Majorné Vén Mariann, a magyarországi URBACT Nemzeti Tájékoztatási Pont tartott előadást, aki elmondta, hogy a kétszázhetven pályázó közül európai szinten összesen kilencvenhét város – ebből csupán két magyar – nyerte el a „Jó Gyakorlat Város” elismerést.     Az információs vezető nyújtotta át a díjat a polgármesternek, Pelle Annának, a Idővár klub vezetőjének, valamint Pálné Gór Anitának, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ (KSzSzK) Család- és Gyermekjóléti Szolgálat megbízott intézményegység-vezetőjének.     A díjátadást követően Wächter Balázs projektmenedzser ismertette a kazincbarcikai mintát. Kazincbarcika jó gyakorlata a generációk közötti együttműködésen alapul: az Idővár klub által a város egyik szegregált, herbolyai részén élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezett foglalkozásaiból bontakozott ki. Az önkéntes alapú foglalkozások annyira sikeresek voltak, hogy azokat heti rendszerességgel folytatták a KSzSzK Család- és Gyermekjóléti Szolgálatának szervezésében. A már több éve zajló programban évente átlagosan 25-30 fiatal vesz részt, amelynek jóvoltából fejlődött a gyermekek kommunikációs készsége, erősödött az önbizalmuk és a tanulmányi eredményeikben is javulás figyelhető meg. Az Idővár klub emellett fogyatékosoknak is szervez programokat, helytörténeti ismeretterjesztő munkát folytat, történelmi versenyeket rendez diákoknak. Három évvel ezelőtt úgynevezett érték-transzfer programot indítottak a fiatalokat érdeklő témakörökben (például partnerválasztás, ünnepek, önkéntesség) a Szikra Alapítvánnyal együttműködve. Ezután Juhász-Nagy Judit, a polgármesteri hivatal tanácsadója, Wächter Balázs és Majorné Vén Mariann közösen elevenítették fel a tallini élményeket, ahol október 3-a és 5-e között zajlott URBACT Városfesztivál díjátadóján jelentették be a kazincbarcikai elismerést is. Az Európai Tanács észt elnöksége alatt megrendezett fesztivál az idei év egyik legrangosabb városfejlesztési témájú eseménye volt. Itt több nyertes város projektjét, köztük Kazincbarcika „Jó gyakorlat”-át is megismerték a meghívottak.     A KolorAkadémia hallgatói megtudhatták mit rejt az URBACT „Jó gyakorlat Város”-sok közül a holland Herleen város Sreet art a városi megújulásért az olasz Udine A Játékos paradigma; Torino Mindenki egy innovátor; Bologna IncrediBOL! Kreatív innováció; a spanyol Zaragoza Együttműködés iskolája: La Colaborado; Spazio 13 „Kretív Hub” a városi megújulásért; a francia Mouans-Sartoux Együttműködés iskolai étkeztetéssel, L’Hospitalet A zene iskola –A társadalmi kohézió erősítése a művészetek által mintája.     Wächter Balázs elárulta, hogy Kazincbarcika Város Önkormányzata több pályázaton is nyert, a közel 400 millió foritos forrásból támogatni tudják majd a helyi közösségi programok és terek létrehozását. Hamarosan pályázati kiírások formájában konkretizálni fogják a támogatások körét, többek között a megismert Jó gyakorlatok példájára alapozva.