Kalóriaégetés mesterfokon

Gymstick, súlykontroll, box, zona, kangoo, best body, zumba – ezek voltak azok az edzések, melyeken részt vehettek május 19-én a II. Fitness Day-en a sportos életmód kedvelői. A rendezvényt Czégel Erika - Miss Gymstick Hungary - és a Barcika Art Kft. közösen valósította meg.


Már reggel, az első edzésen több százan voltak jelen a Kazinczy Ferenc Tornacsarnokban, ahol kezdésként Czégel Erika gymstick óráján mozgatta át az ide érkezőket. Erika elárulta: óriási öröm számára, hogy Kazincbarcikán második alkalommal van ilyen óriási sikere a fitness day-nek. 

Béres Alexandra neve bizonyára igen ismerős lehetett a városlakóknak, hiszen súlykontroll órájára teljesen megtelt a sportcsarnok. Alexandra egyébként már többször látogatott Kazincbarcikára, és elárulta: rengeteg emlék köti a városhoz, mindig öröm számára eljönni ide. Természetesen az edzésén minden izmot átmozgatott. Őt követően – a hölgyek nagy örömére – a színpadot délelőtt egy órán át a Box Team, azaz Vér Tamás, Barta Péter és Lőrincz Ernő uralta. Szösszenetnyi pihenő után pedig Péntek Enikő, a ZONA edzésforma kitalálója, oktatója mozgatta át a sportolás szerelmeseit.


ZONA edzésforma 
– Ez az edzésforma a saját edzésmódszerem: intervall és funkcionális erősítő elemek kombinációján alapul, mely blokkokra épül. A ZONA elnevezés a testzónáinkra (testrészek, izomcsoportok) utal. Egy-egy blokkban két fő izomcsoportot dolgoztatunk felváltva: mire az egyik izom kifáradna terhelésben, átváltunk egy másikra, így az első kicsit pihenhet, ez után újra váltunk. Ez a váltakoztatás segít, hogy az egész edzés során mindkét izom teljes intenzitással dolgozhasson. Nem elnyűni kell az izmokat, hanem megfelelő ingert adva fejleszteni azokat. Ehhez rövid, robbanékony, intenzív blokkokra van szükség.

 




Fotók: Zele Tímea
 

A délutánt Sifter Tímea, azaz Sifi, Arnold Classic Europe-győztes, kangoo-Guinness-rekorder, fitnessversenyző nyitotta. Csapatával több száz kangoo cipővel érkeztek Kazincbarcikára, hogy a résztvevőkkel együtt végigugrálják a kangoo órát. Természetesen a délután sem telhetett lazsálással: a színpadon utolsó előtti edzőként Katus Attila, világ- és Európa-bajnok sportoló, aerobik szakedző, életmód tanácsadó tartott bestbody edzést.

 

BESTBODY edzésforma
– 25 éve foglalkozom az edzéssel, s így 25 év alatt kifejlesztettem egy olyan edzésmódszert, ami jól működik, hatékony, valamint le lett tesztelve. Nem csak úgy fejleszt, hogy például csak popsira, vagy hasra, hanem az egész testet megformálja. A best bodyban sok guggolás van, nagyon figyelünk a testtartásra, mindemellett megfér a kardio, így lényegében valóban az egész testet átdolgozzuk.

 



A programok sorát Kolobiskó Rita ZUMBA instruktor órája zárta.

Emellett a résztevők többek között fitneszruhákat, táplálékkiegészítőket is vásárolhattak, valamint kozmetikai kezeléseket is kipróbálhattak, a kicsik pedig a Gyermekek Háza-Kézművesház munkatársaival kézműveskedhettek.