Müller Péter és az „Élet művészete”

Az előadó a beszélgetést meglepő módon egy szinte már zavarba ejtő csönddel, azaz meditációval kezdte. Az előadás a KolorAkadémia részeként valósult meg.  
 

A beszélgetés első felében társadalmi kultúráról, a művészet jelentéséről, az emberi lélek széthullásáról, önmagunk megtalálásáról, szeretetről és az önelfogadásról esett szó.
 

Müller Péter
                  

Müller Péter kifejtette: „Embernek lenni azt jelenti, hogy az anyagvilágban elveszítjük magunkat, de újra visszahangoljuk a lelkivilágunkat. Élni azt jelenti, hogy az ember mindig kibillen. Harmóniára kell törekednünk és arra, hogy megtanuljuk magunkat szeretni. Az ember minden nap szétesik és az az ember, aki azt állítja, hogy megtalálta önmagát, hazudik…”
 

Fotók: Kovács Loretta
 

Az előadás második felében lehetőség volt kérdések feltevésére, majd az eseményt Müller Péter dedikálással zárta.