Tovább színezik Kazincbarcikát

Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Színezzük együtt Kazincbarcikát Helyi Akciócsoport közös gondolkodásra, fórumra várta a vállalkozókat és a civil szervezetek képviselőit május 24-én, a KolorLab Innovációs Központba.

 

 

A fórumon elsőként Wächter Balázs projektkoordinátor köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Juhász-Nagy Judit önkormányzati tanácsadó ismertette a helyi mikro- és kisvállalkozásoknak elérhető innovációs célú pályázati lehetőséget, a KolorFund-ot. A pályázat június 15-éig nyújtható be, amelynek részleteiről bővebben a KolorLab weboldalán vagy az alábbi linken: http://kolorlab.hu/kolorfund-palyazati-alap/ tájékozódhatnak. A pályázat benyújtásának határidejéig még két alkalommal lesz lehetőség személyes egyeztetésekre, a szakemberek készséggel megválaszolják a felhívással kapcsolatos kérdéseket és segítik a projektötletek tovább gondolását is.

 

 


Fotók: Zele Tímea


A programra a szervezők Márk Marcell innovátort hívták meg, aki egy digitális közösség létrejöttéről, képzési programjairól, illetve a digitális eszközök kisgyermekkori okos használatáról is szólt.

 

 

 

Márk Marcell a Kolorline kérdésére elmondta: nagyon örömmel fogadta a felkérést és megdöbbenve tapasztalta a változást, amelyen Kazincbarcika esett át az elmúlt években.
A fórum zárásaként bemutatkoztak a KolorLabban dolgozók és a résztvevők bepillantást nyerhettek a vállalkozások mindennapi munkájába is.