Környezetvédelem kölyök módra és ír hangulat

A Kolor Kölyökszigeten a ZV Zöld Völgy Kft. szemléletformáló programmal készült, melynek célja, hogy a gyerekek már egészen fiatal korban tisztában legyenek azzal, hogyan védhetjük meg a körülöttünk lévő világot. A legnagyobb sikert a „kukásautó” aratta, melyet nem csak kívülről csodálhattak meg a gyerekek, hanem bele is szállhattak. Az ugrálóvárban pedig fölös energiájukat vezethették le a kicsik.

 

kukásautó

 

kukásautó

 

ugrálóvár

 

A kézműves bütykölde foglalkozásai ismét az újrahasznosítás jegyében teltek, az alkotókedvű gyerkőcök hamar rájöttek arra, hogy a feleslegessé vált dolgokból is lehet igazán különleges tárgyakat készíteni: jégkrémpálcikát felhasználva eszkábáltak színes, repülő tündért, illetve vécégurigából cicát.

 

kölyöksziget

 

kölyöksziget

 

A csöppségek számára egy úgy „Kölyök mozival” is készültek a szervezők, Nyúl Péter történetét láthatta a kis közönség.

 

mozi


 

MÉZ

 

MÉZ

 

A fesztiválozók este a Don Bosco Sportközpont teraszáról élvezhették a M.É.Z. együttes nagyszerű koncertjét, melyen ír és skót zenéket, kocsmadalokat játszottak.

 

közönség