Nem voltak hűtlenek a fesztiválozók az Eddához

A 6. Kolorfesztivál nyolcadik napja sem múlt el zenei programok és Kölyöksziget nélkül Kolorcityben.

 

A Mezey István Művészeti Központban, valamint a Völgyparkban a szerdai programok délután 16 órakor kezdődtek. A rendőrség munkatársai interaktív vetélkedővel és ügyességi feladatokkal várták a kicsiket. Ezzel párhuzamosan a Modellmix Egyesület a modellezés rejtelmeibe, illetve kulisszáiba vezette be az érdeklődőket. Ezen a délutánon sem maradhatott el a kézműveskedés, az Idővár Nyugdíjas Klub tagjaival mondókákat tanulhattak és színezhettek a gyerekek. A kézműves bütyköldében újrahasznosított anyagból repülőt lehetett készíteni.

 

Kölyöksziget
A gyerekek nagy lelkesedéssel próbálták ki a rendőrségi járműveket, Fotók: (Zele Tímea)

 

Kölyöksziget

 

Kölyöksziget

 

Kölyöksziget
A kézművesség kedvelői több lehetőség közül is válogathattak

 

Este 20 órától a Csónakázó–tó is benépesült, ahol elsőként a Pataky Művek lépett a színpadra. A zenekar frontembere Pataky Gergely, aki az Edda Művek énekesének Pataky Attilának a fia, 2010-ben egy rockzenekart keltett életre azzal a szándékkal, hogy saját dalok mellett az Edda Művek dalait énekelje. A Pataky Művek több éve már az Edda Művekkel közösen turnézik.

 

Pataky Művek
Pataky Gergely örökölte édesapja tehetégét, Fotók: Kovács Loretta

 

Pataky Művek
Dübörgött a rock a nagyszínpadon

 

Az este fő zenekara az Edda volt. Az együttes Magyarország egyik leghíresebb rockcsapata. Az együttes magva 1973-ban alakult Griff néven, majd 1974-től Edda néven folytatták. 1980-tól lett Edda Művek a nevük, ezt tekintjük a zenekar születési évének „országosan”. A zenekar nevében a „művek” szó azt szimbolizálja, hogy az együttes Miskolcon, egy tipikus északkelet-magyarországi iparvárosban – az „acélvárosban” – kezdte pályafutását. 

 

Edda
Pataky Attilával együtt énekelte a közönség az Edda Művek legnagyobb dalait

 

Edda
A nagy öregek még mindig zúznak

 

A csaknem kétórás koncerten a rajongók a legismertebb Edda dalokra szórakoztak, valamint közösen énekelték az örökzöld slágereket az együttes frontemberével Pataky Attilával.

 

közönség
Több generáció tombolt együtt az örökzöld rockslágerekre