Mozgalmas vasárnap a Kolorfesztivál 12. napján

A 6. Kolorfesztivál keretében tartották meg a „Borsod MTB Bajnoka 2018” 3. futamát a Csónakázó-tó környékén augusztus 12-én, délelőtt. Kazincbarcika második alkalommal adott otthont a megmérettetésnek, amelynek a Team3K volt a főszervezője. A pályát a szervezők a Csónakázó-tó melletti dombon és parkban alakították ki, ahol óvodások, általános és középiskolás fiúk és lányok, felnőtt, senior nők és férfiak, valamint master férfiak bizonyíthattak.

 

hegyikerékpár verseny
Fotó: Kovács Loretta

 

hegyikerékpár verseny

 

Fotók: Zele Tímea

 

hegyikerékpár verseny

 

hegyikerékpár verseny

 

A futamok 9:30-kor indultak, a legkisebbeknek 400 métert, a legnagyobbak pedig mintegy 23 kilométert kellett teljesíteniük 130 méteres szintkülönbségen. A kerékpáros verseny legjobbjait kategóriánként éremmel és tárgyjutalommal díjazták.

 

Güsch

 

A délelőtti órákban a fiatal hölgyekből verbuválódott formáció, a Güsch zenekar adott koncertet a Kazincbarcika-Alsói Református Templomban. Az együttes tagjai a maguk bájával varázsolták el a közönséget. A koncerten stílszerűen modern egyházi énekeket és saját dalokat is előadtak az érdeklődőknek.

 

Smink
Fotók: Zele Tímea

 

Smink

 

Smink

 

A Kolorfesztivál esti koncertjeit a kazincbarcikai SMINK együttes nyitotta a helyi közönség legnagyobb örömére. A zenekar aktívan tevékenykedett az elmúlt években, sorra születtek a dalok és nemrégiben egy új klippel is megörvendeztették a rajongókat. Gyakran lépnek fel kisebb pubokban, kulturális eseményeken és külön öröm számukra, hogy több év után ismét felrázhatják Kolorcity lakóit.

 

Rúzsa Magdi

 

Rúzsa Magdi

 

Rúzsa Magdi

A formáció után Magyarország első számú női előadója, Rúzsa Magdi lépett a színpadra. Magdi évek óta visszatérő fellépője a Kolorfesztiválnak, amelyen ezúttal legújabb kislemezét, a Légzést hozta el az érdeklődőknek, de emellett felcsendültek az énekesnő legnagyobb slágerei is. A Máté Péter-díjjal elismert előadó a Légzés című dalával kapcsolatban elárulta: ez egy szerelmes és egyben dübörgő dal, turnéja során igyekszik átadni mindenkinek ezt az érzést, ami a légzés. Rúzsa Magdi fantasztikus hangulatot teremtett ezúttal is a Csónakázó-tónál, ahol több ezren tomboltak vasárnap este is.

 


Alacska a Kolorcountry középpontjában

A 6. Kolorfesztivál soron következő vidéki állomásán Alacskán a református templomban adott koncertet a Septoforte Együttes vasárnap délután.

 

Septoforte
Fotók: Kovács Loretta

Septoforte

 

A SeptoForte együttes 2015-ben alakult a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola tanáraiból. Az együttes azzal a céllal jött létre, hogy vicces formában közelebb hozza a közönséghez az igényes kórusmuzsikát és hangszeres zenét. Repertoárjukban a középkori dallamvilágtól a mai kor könnyedebb zenei stílusa egyaránt megtalálható. A felkéréseknek megfelelően koncertjeik állhatnak kizárólag egyházi dallamvilágból, XX-XXI. századi kortárs művekből, vagy akár könnyűzenei feldolgozásokból is. A tagok nem csak a capella énekelnek, hanem számos darabban különböző hangszereken is játszanak; pld.: blockflöték, fagott, hegedű, brácsa, gitár, népi hangszerek, ütőhangszerek, zongora.

 

Septoforte

 

A település polgármestere Ujlaki Béla örömét fejezte ki, hogy idén is csatlakoztak a 6. Kolorfesztivál programjaihoz és bízik abban, hogy ezáltal többen megismerik Alacskát és ellátogatnak a kulturális programjaikra, valamint megismerik a borászatáról híres falucskát.