Tour de Hongrie: 1933 után újra svájci siker

A svájci Patrick Schelling nyerte a Tour de Hongrie viharos prológját, amelyre Siófokon került sor. A versenyzőkre lecsapó szél és eső átrajzolta az erőviszonyokat, azok jártak jól, akik az elsők között teljestítették az időfutam távját. A nemzeti körverseny történetében másodszor született svájci szakaszgyőzelem.

Négy kontinens huszonnyolc országából érkezett az a 129 kerékpáros, aki tizenkilenc csapat színeiben rajthoz állt a 39. Tour de Hongrie prológján. A magyar színeket három csapat – a Pannon Cycling Team, a Kőbánya Cycling Team és a magyar válogatott – képviseli, összesen tizennyolc magyar kerékpáros vesz részt a hatnapos erőpróbán.
A bemutatkozó szakaszon minden kerékpáros 3,5 kilométeres távot teljesített egyedül, mindez lehetőséget adott arra, hogy megismerjük a viadal indulóit, s természetesen arra is, hogy gazdára találjon a Tour de Hongrie nagy becsben tartott sárga megkülönböztető meze.
A prológ leggyorsabb versenyzőjére várt az összetett éllovasát illető sárga mez, de gazdára várt a fehér trikó is, amely a legjobb hazai kerékpárosnak lett felajánlva.

 

Tour de Hongrie
Fotók: tdh.hu



Az időjárás alaposan keresztülhúzta a számításokat: azok jártak jobban, akik az elsők között indulhattak útnak, hiszen az időfutam fülledt melegben, de teljesen száraz pályán kezdődött, ám alig fél óra után már óriási széllökésekkel érkezett a vihar, amely alaposan eláztatta a pályát. Az aszfaltra hullott falevelek még veszélyesebbé tették a kanyarokat, így jó néhány bukásnak lehettek szemtanúi a barátságtalan időjárás ellenére kitartó szurkolók.

 

Tour de Hongrie



A legjobb időt az első félórában a svájci Patrick Schelling érte el, aki a 3,5 kilométeres távot 4:32.16 alatt teljesítette. A Vorarlberg Santic versenyzőjéhez képest egy másodpercen belüli időt hozott össze a Team Novo Nordisk francia kerekese, Charles Planet – aki csapattársaihoz hasonlóan cukorbeteg, saját példájával igyekszik felhívni rá a figyelmet, hogy így is teljes életet lehet élni. Ugyancsak egy másodpercen belül volt az olasz Manuel Belletti (Androni Giocattoli Sidermec), de a rajtlista alapján várható volt, hogy még többen is megdöntik majd az élen állók időeredményét.

Ekkor szakadt le az ég, s a lassan nedvessé váló aszfalton egyre óvatosabban vették a kanyarokat a kerékpárosok, a szakadó esőben pedig már egymást érték a bukások. Jelentősen gyengültek az időeredmények, nagyon valószínűtlennek látszott, hogy ilyen körülmények között valaki képes lesz megelőzni Schellingéket.
Ez végül senkinek sem sikerült, a száraz pályán futottakat a későbbiekben senki sem tudta megelőzni, így Patrick Schelling ünnepelhette győzelmét. A legutóbb 1933-ban született svájci győzelem a Magyar Körversenyen, akkor Kurt Stettler, a későbbi Tour de France-menő megnyerte a viadal Budapest és Pécs között megrendezett nyitószakaszát, s utána az összetett első helyét is elhódította.
Stettler honfitársát Patrick Schellinget előzetesen is az esélyesek közé soroltuk, két éve harmadik, ebben az évben negyedik volt a rangos Osztrák Körversenyen, most pedig a Tour de Hongrie-n sárga trikósként, kedvező pozícióból eredhet a neves előd nyomába folytathatja a harcot az összetett győzelemért.
„Nagyon boldog vagyok, tudom, hogy óriási mázlim volt ezzel a győzelemmel – nyilatkozta mosolyogva Patrick Schelling. – Tosztában voltunk vele, hogy a prológ idején eső érkezhet, ezért döntöttünk úgy, hogy a csapatból elsőként megyek. Nagyon boldog vagyok, hiszen ez az első profi győzelmem!“ Schelling hozzátette: nagyon nehéznek ígérkezik az első szakasz, de csapata támogatásával megpróbálja majd megvédeni a sárga trikót.
A magyarok közül a huszonhárom esztendős Lóki Bence volt a rossz idő legnagyobb nyertese, a száraz pályán futott időeredményét nem tudták felülmúlni a riválisok, így a Kőbánya Cycling Team fiatalja szerezte meg a legjobb hazai kerékpárosnak járó fehér mezt.
A viadal szerdán az első szakasszal folytatódik, a mezőny a Balatonalmádi és Keszthely között kijelölt 154 kilométeres etapot teljesíti, várhatóan alaposan megváltoztatva az élcsoport sorrendjét.


EREDMÉNYEK
Prológ, egyéni időfutam, Siófok (3,5 km):

1. Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic) 4:32,46
2. Charles Planet (francia, Team Novo Nordisk) 0,58 mp h.
3. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec) 0,69 mp h.
4. Maximilian Kuen (osztrák, MyBike-Stevens) 2,44 mp h.
5. Paolo Toto (olasz, Sangemini-MG.Kvis) 4,24 mp h.
6. Gian Friesecke (svájci, Vorarlberg Santic) 5,09 mp h.
7. Pawel Bernas (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) 5,60 mp h.
8. Lucas Carstensen (német, Bike Aid) 5,89 mp h.
22. Lóki Bence (magyar, Kőbánya Cycling Team) 18,59 mp h.

Összetett verseny: 1. (sárga mezben) Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic)
A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben) Lóki Bence (magyar, Kőbánya Cycling Team)

A teljes tájékoztató eredménylista: KLIKK IDE!

Következik!
A Balatonalmádi és Keszthely között kijelölt 154 kilométeres útvonalon, néhány meredekebb emelkedőt és összességében meglehetősen sok szintemelkedést tartalmazó pályán teljesítik a távot a versenyzők. A szakasz során három gyorsasági (Tapolca, Sümeg és Keszthely), valamint öt hegyi (Tihany, Mencshely és három alkalommal Rezi) részhajrára is sor kerül. A befutó előtt Keszthelyen és környékén két kört is teljesít majd a mezőny.
Rajt: 2018. augusztus 15. szerda, 13:40, Balatonalmádi, Városközpont
Várható befutó: 17:40, Keszthely, Fő tér
Kinek kedvez: az összetett végeredmény szempontjából döntő lehet ez a szakasz, sok szökési kísérlet várható. Ha a mezőny egy nagyobb csoportban érkezik Keszthelyre, akkor a sík befutónál a sprinterek csatája várható.

Várható útlezárások
A Tour de Hongrie 1. szakasza során Balatonalmádi és Keszthely között – a lassőú rajttal együtt – 170 kilométert tesz meg a mezőny, amely 13:40-kor indul útjára Balatonalmádi Városközpontjából. A karaván az Alsóörs, Csopak, Balatonfüred, Tihany, Aszófő, Pécsely, Vászoly, Dörgicse, Mencshely, Óbudavár, Szentantalfa, Tagyon, Köveskál, Gyulakeszi, Tapolca, Sümeg, Bazsi, Zalaszántó, Rezi, Cserszegtomaj útvonalon jut el a keszthelyi célig. Az útvonal egyes szakaszain teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát. A városokban várható zárásokról a csatolt dokumentumokból tájékozódhatnak. Az esetleges kényelmetlenségekért a közlekedők megértését kérik a szervezők!

Tour de Hongrie a TV képernyőjén és az interneten
A Tour de Hongrie történetében harmadszor követhetik majd a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket, s először lesz látható napi egy órás összefoglaló az Eurosport2csatornáján! A legnagyobb magyar kerékpárversenyről az M4Sportközvetít élőben, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak a nézők.

2018-ban a Tour de Hongrie partnere a Tour de France főrendezőjeként is ismert A. S. O. nevű szervezet, amelynek segítségével a Magyar Körversenyről készült összefoglalók valamennyi kontinensen, csaknem kétszáz országban lesznek láthatóak! A közvetítéseket, összefoglalókat az alábbi időpontokban láthatják:

2018. augusztus 14., kedd:
22:00-23:00 (prológ, összefoglaló, Eurosport2)
22:45–23:45 (prológ, összefoglaló, M4Sport)

2018. augusztus 15., szerda:
10:00-11:00 (prológ, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2)
10:00–11:00 (prológ, összefoglaló, M4Sport) 
16:00–18:00 (1. szakasz, élő, M4Sport)
22:00-23:00 (1. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)
23:15–0:15 (1. szakasz, összefoglaló, M4Sport)

2018. augusztus 16., csütörtök:
10:00-11:00 (1. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2) 
10:10–11:10 (1. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
16:00–18:00 (2. szakasz, élő, M4Sport)
22:00-23:00 (2. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)

2018. augusztus 17., péntek:
10:00-11:00 (2. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2)
10:05–11:05 (2. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
16:00–18:00 (3. szakasz, élő, M4Sport)
22:00-23:00 (3. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)

2018. augusztus 18., szombat:
10:00-11:00 (3. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2) 
10:05–11:05 (3. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
14:00–16:00 (4. szakasz, élő, M4Sport)
21:00-22:00 (4. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)

2018. augusztus 19., vasárnap:
10:00-11:00 (4. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2) 
12:50–13:50 (4. szakasz, összefoglaló, M4Sport)
14:00–16:00 (5. szakasz, élő, M4Sport)
21:00-22:00 (5. szakasz, összefoglaló, Eurosport2)

2018. augusztus 20., hétfő:
6:00-7:00 (5. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2)
15:30-16:30 (5. szakasz, összefoglaló, ismétlés, Eurosport2)
22:00-23:00 (összefoglaló a teljes versenyről, Eurosport2)

A versenyről élő képekkel, összefoglalókkal jelentkezünk a viadal hivatalos honlapján, a tdh.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, hivatalos Facebook-oldalunkon (www.facebook.com/tourdehongrie).


A 39. TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA
Augusztus 14. (kedd): 
Prológ, egyéni időfutam, Siófok (3,5 km)
Győztes: Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic). Sárga trikóban: Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic)

Augusztus 15. (szerda): 1. szakasz, Balatonalmádi–Keszthely (154 km). Rajt: 13:40. Várható befutó: 17:40
Augusztus 16. (csütörtök): 2. szakasz, Velence–Székesfehérvár (190 km). Rajt: 13:00. Várható befutó: 17:40
Augusztus 17. (péntek): 3. szakasz, Cegléd–Hajdúszoboszló (206 km). Rajt: 13:00. Várható befutó: 17:35
Augusztus 18. (szombat): 4. szakasz, Karcag–Miskolc (182 km). Rajt: 11:20. Várható befutó: 15:40
Augusztus 19. (vasárnap): 5. szakasz, Kazincbarcika–Kazincbarcika (128 km). Rajt: 12:30. Várható befutó: 15:30