Színrobbanással zárult a 6. Kolorfesztivál

Szent István-napi ünnepi szentmise, képviselő-testületi ülés, Bormustra az egerszalóki Tekergő Zenekar utcazenéjével, városnéző kisvasút, Szalóki Ágnes, valamint Bródy János élőkoncertje – ezekkel a programokkal búcsúzott a 6. Kolorfesztivál Kolorcityben. A húsznapos rendezvénysorozatot a rendkívül látványos tűzijáték koronázta meg.

 

Szent Istvánra emlékeztek

 

Az államalapítási ünnepség keretében a Szent Család templomban tartották az ünnepi szentmisét, ahol megszentelték az új kenyeret.

 

szentmise
Fotók: Kovács Loretta

 

szentmise

 

Ezt követően tartotta ünnepi ülését Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Mezey István Művészeti Központban, ahol rangos városi kitüntetések átadására került sor, valamint az idén húsz éves a burgkircheni testvérvárosi kapcsolatról is megemlékeztek.

 

testületi ülés
Fotók: Zele Tímea

 

testvvérváros



Nívós koncertek és a színrobbanás

 

A fesztiválközönség augusztus huszadikán is belekóstolhatott a X. Bormustra finom nedűibe, a jó hangulatról pedig ismét az egerszalóki Tekergő Zenekar gondoskodott.
A városnéző kisvonaton Somodi-Hornyák Szilárd művésztanár kalauzolta az utasokat a kazincbarcikai színes házfalak között.

 

kisvonat
Fotó: Zele Tímea

 

Az esti koncerteket a Liszt Ferenc-díjas Szalóki Ágnes élő előadása nyitotta, aki az erdélyi útja során végzett gyűjtőmunka élményanyagaiból állított össze egy csokorra valót a 6. Kolorfesztivál látogatóinak. A táncos produkcióval színesített koncert a közönséget is megmozgatta.

 

Szalóki Ágnes
Fotók: Kovács Loretta

 

Szalóki Ágnes

 

A műsorszámot követően Szitka Péter polgármester köszönetet mondott a fesztivál szervezőinek, majd beszélt az új kenyér jelentéséről, amit megszegett, majd a közönségnek kínált.

 

Szitka Péter polgármester

 

A magyar könnyűzenei élet örök Tinijével, a Fonogram Életműdíjas Bródy Jánossal búcsúzott a Fő téri nagyszínpad. A több generációra is nagy hatást gyakorló előadó Kazincbarcikán is adott egy „ráadás” koncertet. Összetéveszthetetlen stílusával, és szókimondásával minden korosztályt elvarázsolt és elgondolkoztatott. Mondanivalója itt is célba talált.

 

Bródy János
Fotók: Zele Tímea

 

Bródy János

 

A nap végén a több ezres fesztiválközönségnek egy felejthetetlen tűzijátékban volt része, amely több, eddig még nem látott extravagáns elemmel kápráztatta el a nézőket.

 

tűzijáték
Fotó: Kovács Loretta