hu en sk

Tanuljunk úszni!

Kazincbarcika Város Önkormányzata, a Kazincbarcikai Tankerületi Központ, a Pollack Mihály Általános Iskola és tagiskoláinak vezetése és testnevelői hosszas előkészület után, a szülőkkel együttműködve egy újabb sportprogram-sorozatot indított szeptember 17-étől a Kazincbarcikai Fedett Uszodában.

A szervezett úszásoktatási-programban az általános iskolai harmadikos, negyedikes és ötödikes osztályok szakképzett úszásoktatóktól, intenzív délelőtti tanfolyamokon sajátíthatják el az úszáshoz szükséges alapokat, majd fejleszthetik tovább tudásukat az iskolai rendszerben megvalósuló órákon.

A háromhetes kurzusokban az érintett tanulók az adott időszakban minden nap ellátogatnak az uszodába, ahol felmenő rendszerben kezdő, középhaladó és haladó szintű úszásoktatást kapnak. A gyerekek délelőtti időpontban, iskolaidőben a tanmedencében vagy a sportmedence kijelölt sávjaiban tanulnak majd, attól függően, hogy éppen milyen szinten van az úszástudásuk.

 


Fotók: Zele Tímea

 

– Az iskolai rendszerben a jelenlegi szabályozások szerint ettől a tanévtől a harmadik és ötödik osztályosoknak a testnevelés órák kereteiben kötelező úszásórán résztvenniük. A korábbi időszakban ezt az iskolai testnevelő tanárok koordinálták, az órákat is többnyire ők tartották. Az új program gondolata közel egy éve született meg a fejünkben, amikor láttuk, hogy egyre nagyobb az igény a szülők részéről az úszótanfolyamok iránt, ám ezeket az órákat, tanfolyamokat nem mindenki tudja megfizetni, ráadásul délután vannak, és további logisztikát igényel, hogy munka után a gyerekekkel lejussanak az uszodába. Mindemellett fontosnak tartjuk, hogy az úszástanulásban ne legyen szünet, így a harmadik és ötödik osztályosok kötelező órái mellett úgy láttuk célszerűnek, hogy a negyedik évfolyam is becsatlakozzon, így a gyermekek nem felejtik el az addig tanultakat, és egyfajta folytonosság kerül a rendszerbe. Szeretnénk, ha a kurzusok végére – az ötödik osztály befejezésével – az összes kazincbarcikai tankerületi iskolás minden úszásnemet vízbiztosan elsajátítana, hogy amikor például elmegy a családdal nyaralni, egyetlenegy mozdulat se legyen tőle testidegen – árulta el az új programsorozat elsődleges célját Szitka Péter polgármester.

Az úszás a vízhez szoktatással kezdődik, és a diákok az első siklástól kezdődően lépésenként minden úszásnemet el fognak sajátítani. Egy adott tanévben egy úszásnemmel foglalkoznak az oktatók; majd a következő évben kezdődik a másik, attól függően, hogy a gyerek mennyire vízbiztos, illetve mennyire tudja elsajátítani az oktatott anyagot.

 

 

úszótanfolyam

 

– Ez a program ismét egy rendkívüli összefogás eredménye, a költségeket közösen vállalja az önkormányzat a tankerülettel, és harmadik félként léphetnek be a szülők, akiknek a program kapcsán az uszodába való eljutás, vagyis az utazás költsége, ami felmerülhet – mondta el a városvezető, aki hozzátette:

– Az egész sorozat ebben a tanévben körülbelül öt hónapot vesz igénybe, utána szeretnénk folytatni a többi évfolyammal is a képzést. Folyamatos egyeztetés zajlik a többi intézménnyel is. Szeretnénk, ha mihamarabb bekapcsolódnának a programba az egyházi iskolák és az óvódák is. Az lenne igazi élmény, ha a kazincbarcikai gyerekek, akik ebben a városban élnek és tanulnak, kötődnének a vízhez, ezen keresztül esetleg a vízisportokhoz. Biztosítanánk nekik a sportolási lehetőséget nem csak az úszásoktatással, hanem a délutáni foglalkozásokkal is.