Kolorcross kerékpárverseny a Csónakázó-tónál

Kilencedik alkalommal került megrendezésre a Kolorcross kerékpárverseny a Csónakázó-tónál, hála a Kerékpárklub Kazincbarcika szervezésének. Az eseményt a ködös idő ellenére, november 11-én hatalmas érdeklődéssel fogadta a közönség.

Jégpálya

A Kerékpár klub immáron kilencedik alkalommal rendezte meg november 11-én, vasárnap délután, a IX. Kolorcross kerékpárversenyét. Bár az ősz végéhez közeledve talán az idő már elkezdett kicsit lehűlni, a cyclocross szerelmeseit ez sem tántorította el attól hogy kedvenc sportáguknak hódoljanak. Sőt, a szervezők elmondása szerint a ködös, kicsit hidegebb idő még kedvező is a kerékpározóknak, hiszen a rengeteg mozgás mellett biztos hogy nem fognak fázni, ezért is szervezik általában ősszel és tavasszal az ilyen versenyeket.

 

KolorcrossFotók: Kovács Loretta

 

Ebben a versenyben ugyanis a résztvevők nem csak a biciklin ülve, hanem különböző akadályok átkelésével is mozgásban tarthatták magukat.Többek között ilyen akadálynak számított a sziklakert, a homokágy, vagy például a palánk átkelése is, mely akadálynál a versenyzőnek le kellett szállnia kerékpárjáról, és kezében kellett átvinnie az adott pályaszakaszon azt, majd újra nyeregbe szállni és úgy folytatni tovább.

Lépcsős akadály


Részvételt tekintve a versenyen több kategóriában is indulhattak a résztvevők, ennek köszönhetően az érdeklődők a fiatalabb korosztálytól egészen a szép korúakig drukkolhattak kedvenceiknek. Valamint tapasztalat szerint is rendkívül vegyes volt az indulók tudása, így az amatőrtől a profikig, mindenki kipróbálhatta magát a terepen.

 

Homok akadály

A rendezők mintegy 160 indulóval számoltak a vasárnapi a Magyar Kerékpáros Szövetség eseményén.