Miskolc díszvendége Kazincbarcika

A XXVI. „Menjünk világgá ...!” Utazás kiállítás Miskolc, az észak-magyarországi régió legnagyobb idegenforgalmi kiállításán belföldi díszvendégeként, a nyolcszoros Városmarketing gyémánt díjas Kolorcity Kazincbarcika, külföldi díszvendégként pedig a Kanári-szigetek mutatkozik be az ITC Székházban március 8-án és 9-én.

 

– Arra, hogy kit hívunk belföldi díszvendégnek, mindig nagy figyelmet fordítunk. Lokálpatriótaként, ahogy az elmúlt évtizedekben, most is elsősorban a megyében lévő települések közül igyekeztünk választani. Folyamatosan tanulmányozzuk a régió városainak fejlődését, attrakcióit, és felfigyeltünk arra, hogy Kazincbarcika az elmúlt években milyen jelentős fejlődésen és megújuláson ment keresztül. A Kolorcity Kazincbarcika, a színes város koncepció felkeltette az érdeklődésünket, és a Kolorfesztivál programjait is színvonalasnak találtuk, ezért esett a választásunk a városra. Úgy gondoljuk, hogy az utazás kiállítást is színesebbé teszik majd bemutatkozásukkal – mondta el Bárdos István, a rendező Szerviz Iroda Utazási Központ menedzsere, aki hozzátette a közel száz belföldi és külföldi utazási iroda, szálloda, térség és város standjának kínálata mellett számtalan program várja a látogatókat.

 


Bárdos István, a rendező Szerviz Iroda Utazási Központ menedzsere és Szitka Péter Kazincbarcika Város polgármestere (Fotók: Kovács Loretta)

 

Pénteken délelőtt tíz órakor nyitja kapuit a kiállítás. Kazincbarcika exkluzív, kiemelt standja a bejárattól balra található majd. A színházteremben 14.30-kor mutatkozik be Kolorcity: a Citerazenei Műhely elő­adását követően, 14.50-kor a Flash Táncstúdió bemutatója látható, majd 15.10-től a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola műsora zárja a színes város színpadi produkcióit.

 

– Rendkívül nagy büszkeség Kazincbarcikának, hogy belföldi díszvendégként lehetünk jelen a régió legnagyobb idegenforgalmi kiállításán. Ez is azt mutatja, hogy beérni látszik a nyolc év munka, amely alatt bevezettük, majd népszerűsítettük a Kolorcity Kazincbarcika brandet. Már januárban is megtisztelő volt, hogy a megyei település-marketing workshopon kiemelt vendégelőadóként voltunk jelen, és nyolc Városmarketing gyémánt díjjal is jutalmazta a várost a szakma. Ha ma bárhol az országban elhangzik Kazincbarcika neve, akkor elsőként a Kolorfesztivál és a színes házfalak ugranak be az embereknek – árulta el Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere.

 

 

 

– A miskolci utazás kiállításon ízelítőt kaphatnak a színes városunkból, valamint már néhány nagyobb előadó nevére is fény derül, akik fellépnek az idén augusztus 1-jétől 20-áig tartó 7. Kolorfesztiválon – invitálja a vendégeket az eseményre a városvezető.

 

– Már maga az nagyon nagy dolog, hogy eddig huszonötször meg tudták rendezni az utazás kiállítást. Ráadásul olyan nagy az érdeklődés a rendezvény iránt, hogy 6-7 ezerren látogatnak el a két nap alatt. Olyan kínálatot tudnak bemutatni az ideérkező kiállítók, amelyet a miskolciak és a környékbeliek érdeklődéssel szoktak venni, amely segítségével megtervezhetik a nyarat. Külön öröm számomra, hogy az idén Kazincbarcika kapta meg azt a lehetőséget, hogy a magyar díszvendég legyen. A városnak van egy olyan attrakciója, a Kolorfesztivál mellett, mint a Ko­lorcity. Én bátorítok minden miskolcit, hogy nézzék meg azokat a lehetőségeket, amit Kazincbarcika kínál. A díszvendéggel kialakult kapcsolat minden alkalommal kiváló együttműködést tudott generálni. Miskolc megmutatta magát a másik településnek, a díszvendég pedig itt bemutatkozik az ideérkezőknek – nyilatkozta Pfliegler Péter, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere a rendezvény sajtótájékoztatóján.


Pfliegler Péter, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere

 

A külföldi díszvendég, a Kanári-szigetek 15.30-tól, Bulgária és Albánia pedig 16 órától tartja filmvetítéssel egybekötött előadását. Sztárvendégként 16.30-tól az ABBAbák kosztümös slágerparádéval szórakoztatják a közönséget.

 

Másnap délelőtt tíz órától „Föld alatti érdekességek – a pincétől a múzeumig” címmel belvárosi sétát szerveznek idegenvezetéssel a Tourinform irodától (Széchenyi u. 16.). Azt ITC galériáján szintén Kazincbarcikáé lesz a főszerep, hiszen az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör és a Kamera Fotókör tárlata várja a látogatókat. A székház előtt a régi Miskolc képeslapokon fotókiállítás látható majd.

 

– Érdemes figyelni a kiállítók előfoglalási kedvezményeit, akciós ajánlatait. Már most érdemes a hosszú hétvégékre és a hosszabb szabadságokra gondolni, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint 10-20%-ot is megspórolhatnak az utazásokon és a szállásokon. Ráadásul nem csak úticélt, de remek programokat is kínálnak majd a standokon – ajánlja figyelmébe az utazni vágyóknak a kétnapos ingyenes eseményt Bárdos István.