Dalban emlékeztek a hősökre

Ünnepséggel és koszorúzással emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra a Mezey István Művészeti Központban, illetve a Jókai téren március idusán. A rendezvényt történelmi játszóház követte a Gyermekek Háza-Kézművesházban.

A városi ünnepségen a vendégek, a városvezetők, a civil szervezetek és intézmények képviselői az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére meghallgathatták Szalóki Ági Liszt Ferenc-díjas énekesnő előadását. A dalcsokorban szereplő ismert népdalokat, verbunkosokat, indulókat és katonadalokat a közönség együtt énekelte a művésszel.


Fotók: Zele Tímea

Ezt követően Klimon István, Kazincbarcika város alpolgármestere ünnepi beszédében idézte fel a sajókazinci születésű Egressy Béni forradalmi szerepét és a városhoz való kötődését. Az alpolgármester bár örült, hogy ilyen nagy számban jöttek el a hősök emléke előtt tisztelegni, ám sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Kazincbarcika mégsem ünnepel együtt a jeles napon; ugyanis a Fidesz helyi szervezetének egyik képviselője sem volt jelen a városi megemlékezésen. A városvezető reméli, hogy mivel a nemzeti ünnepek a nemzet összekovácsolásáról szólnak, egyszer majd hazánkban is mindenki félre tudja tenni a nézeteltéréseket, és az összetartozást tudjuk előtérbe helyezni.

Ezután a sajókazai AKKORD Művészeti Társulás „Áldott legyen emléke a márciusi ifjúságnak” című, rendhagyó feldolgozású ünnepi előadásával emlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeire.

A városi ünnepség a Jókai-szobornál folytatódott, ahol az emlékezés virágait helyezték el Kazincbarcika Város Önkormányzata mellett a nemzetiségi önkormányzatok, valamint a városban működő pártok, cégek, intézmények és civil szervezetek képviselői. Az eseményen közreműködött a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara.

A rendezvény családi történelmi játszóházzal folytatódott a Gyermekek Háza-Kézművesházban. Évek óta hagyomány, hogy Kazincbarcikán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kapcsán a helyi kézművesházban a történelmi eseményekhez fűződő tárgyakat készítenek március 15-én. A közel kétórás programon a kicsik és szüleik 8 műhelyben készíthettek egyebek mellett huszárcsákót, falovacskákat, hintalovat, gyöngyvirágot és kisdobot.