Ismét spártaiak lepik el Kazincbarcikát!

A Spartan Race szervezői pályabejárásra és egyeztetésre érkeztek Kazincbarcikára március 18-án, ahol Sisak Zsófia főszervező, Szitka Péter polgármesterrel és a Barcika Art Kft. vezetőjével, Dr. Makkai Orsolyával és munkatársaival egyeztetett az október eleji versenyről. Szitka Péter a találkozó után örömét fejezte ki, hogy ismételten Kazincbarcika adhat otthont a rangos és népszerű sporteseménynek.

Spartan Race
Fotók: Zele Tímea
 

– Kazincbarcika 2017-ben már belekóstolt, hogy milyen egy Spartan Race verseny házigazdája lenni, a szervezők a helyszínnel a kiegészítő programokkal maximálisan meg voltak elégedve, így 2019-ben egy kétnapos versenynek ad otthont Kolorcity – emelte ki Szitka Péter polgármester, aki hozzátette, hogy csaknem 10000 ember látogat majd el a verseny két napja alatt Kazincbarcikára, így a résztvevők a városból el tudnak vinni magukkal egy szeletet, és a későbbiekben akár családjukkal vissza fognak jönni a színes városba.

Spartan Race

Október 5-én az úgynevezett Spartan Beats futamokat rendezik meg a Csónakázó – tónál. A Beast verseny nem csupán az állóképességet, a kitartást és a harcosságot teszi próbára, hanem az elmét is. A minimum 19 kilométeres távolságot több mint harminc jellegzetes spártai akadály nehezíti majd – emelte ki Sisak Zsófia főszervező. A Beats versenyre 4000 fő indulóban maximálják a résztvevők számát, akiket az előzetes tervek szerint reggel 7 órától 250 fős csapatokban tizenötperces etapokban rajtotltatnának a szervezők.

Spartan Race

Október 6-án a Sprint futamban indulókat várják, szintén a Csónakázó – tónál és környékén kialakított akadálypályákon. A minimum 5 kilométeres szakaszon csaknem 20 akadályt kell teljesíteniük a résztvevőknek. A szervezők a jelentkezők számát az elsődleges tervek szerint 3000 főben maximalizálnák.
Mind a kettő versenynapon 12 és 15 óra között gyermek, közkedvelt néven kids futamokkal készülnek a rendezők a legkisebbeknek és a fiatal korosztálynak. Október 6-án a népszerű sporteseményt egy jótékonysági futás is színesíti, ahol az összegyűlt nevezési díj csaknem 50 százalékát egy helyi intézménynek, vagy alapítványnak ajánlja fel a Spartan Race utazó cirkusza.

Spartan Race

Sisak Zsófia azt is elárulta, hogy ebben az évben több újdonsággal is készülnek, ugyanis a már jól ismert akadályok mellett, új, eddig sehol sem látott akadályok is érkeznek majd Kazincbarcikára. Mindemellett egy olyan mentőcsapat segíti az esetlegesen megsérült a versenyzőket, akik a pálya bármely területére 10 percen belül meg tudnak érkezni. A Pest Megyei Kutató Mentők, egy külön bázist építenek fel a verseny idejére.
Szintén az újdonságok közé sorolható, hogy ebben az évben az úgynevezett Hurrican Heath versenyen a jelentkező csapatok már nem 6 óra, hanem 12 óra alatt bizonyíthatják erőnlétüket és állóképességüket.
Az október 5-6-ai kazincbarcikai versenyekre április elején a nagykanizsai verseny után nyitják meg a szervezők a nevezéseket.