Tuningcsodák-Kolorfesztivál 7.0

A kiállított gépjárművekre egytől egyig büszkék a gazdáik, hiszen sajátkezűleg építgetik csinosítgatják őket. A rendezvényen volt olyan autótulajdonos, aki az autójába csaknem ötmillió forint értékű hangtechnikát épített be az elmúlt időszakban. A kilátogatók egyik nagy kedvence az a rózsaszín trabant volt, amit tulajdonosának Líviának a párja készített. Lívia elárulta az autójáról, hogy napi használatban van és egy – egy bevásárló körút alkalmával nagy feltűnést kelt a parkolóban. Sokszor megkérdezik tőle, hogy eladó-e esetleg az autó, árulta el Lívia.

A kiállított autók mellett természetesen nem maradhatott el a kipufogó, valamint a hi-fi berendezések hangnyomás mérése sem, ami a kilátogatók körében óriási népszerűségnek örvendett. A délután programjai között Dombóvári István humorista fellépésével színesítette a rendezvényt, aki elárulta, hogy nem igazán ért az autókhoz, de nagyon szívesen fogadta a felkérést, hogy egy ilyen típusú találkozón szórakoztassa a nagyérdeműt.