Újabb magyar rekord Kazincbarcikán

Az eddigi rekorder Siófok városa volt, akiket a kazincbarcikaiak maguk mögé utasítottak. A csaknem hetven négyzetméternyi összterületű mézeskaláccsal beborított falu három hét alatt készült el. Több mint hatezer darab mézeskalács alkotja azt a falut, ami az Adventi Mesevilág program harmadik állomása.

mézeskalacs

A szervező Barcika Art Kft. munkatársai, valamint Kazincbarcika Város Önkormányzata a Kolorközösség nevű pályázaton belül álmodta meg a 10 házikóból és a templomból álló alkotást. A november elején meghirdetett akcióhoz - miszerint újabb rekordot szeretne felállítani a város – általános iskolák, óvodák, pedagógusok, szülői munkaközösségek, civil szervezetek, illetve önkormányzati cégek, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ, illetve a Magyar Pékség is csatlakozott.

mézeskalács

Mint a december 7-ei rekord hitelesítés megnyitóján elhangzott, Kazincbarcika ebben az időszakban mézeskalács illatű felhőben úszott, ugyanis aki élt és mozgott mézeskalácsot sütött. Klimon István, a város alpolgármestere köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy az itt élők ismét tanúbizonyságot adtak az összefogásukról, így közösen sikerült elérni egy újabb fantasztikus rekordot Kolorcityben.

mézeskalács

Sebestyén István, a magyar rekordok hitelesítője kiemelte, már nem először jár a városban, hiszen több mint tíz rekorddal büszkélkdhet a település, és bízik abban, hogy nyáron ismét valami szokatlan kísérletet sikerült az itt élőknek megvalósítaniuk. Az esemény végén a mézeskalácsfalu bejáratához Klimon István és Sebestyén István, a kimondottan erre az alkalomra készült táblát közösen akasztották fel, amin jól látható, hogy újabb magyar rekorddal büszkélkedhet Kazincbarcika.