Kézműves táborban alkottak a gyermekek

A kézműves foglalkozások célja, hogy a gyermekek egy kreatív és alkotó közösség tagjaivá váljanak, melyben a közös munka fejleszti a gondolkodást, a kommunikációt és színesíti a fantáziájukat.


Fotók: Bartók Bence

A tábor ideje alatt a gyerekek karkötőt alkottak makramé fonással, decoupage tárolót, szülinaptárt, tűnemezelt figurákat és az öko műhelyben pomponnal díszített üvegeket készítettek a táborozók. A kézművesség mellett sok játékon, szellemi vetélkedőn, érzékenyítő foglalkozáson, mozin és ki-mit tudon is részt vehettek a táborozók.

Már csak néhány szabad hely maradt az idén nyárra tervezett napközis jellegű táborokon. A kézműves és az élménytábor ugyan már teltházas, ám a színjátszó, a szabadidős és a sporttáborokba még van lehetőség jelentkezni. A táborokról bővebb információt itt találnak.