Szeptemberben indulhat a vegyészmérnöki egyetemi alapképzés Kazincbarcikán

A Miskolci Egyetem, a Tiszáninneni Református Egyházkerület, a Wanhua BorsodChem Zrt. és Kazincbarcika Város Önkormányzata összefogásával és együttműködésével idén szeptemberben itt, helyben, az Irinyi János Református Oktatási Központban kezdhetik meg egyetemi tanulmányaikat azok, akik ezen a területen szeretnék elkezdeni vagy folytatni karrierjüket. Ráadásul a gyakorlati képzésüket a későbbi esetleges munkahelyük, a helyi vegyipari óriáscég biztosítja.

 

A nappali rendszerű, hét féléves egyetemi oktatásra nemcsak a középiskolában most végzett fiatalok jelentkezését várják, hanem a felsőfokú oktatás során az ágazatban dolgozó szakemberek is bővíthetik tudásukat a szakmai előmenetelük biztosítása érdekében. Bár, a felvételi pontszámok magasnak tűnhetnek, de az itt induló magas szintű egyetemi képzés során olyan elméleti és gyakorlati tudást szerezhetnek a hallgatók, amely biztosíthatja számukra a hosszú távú karrierlehetőséget akár a helyi Wanhua BorsodChem Zrt.-nél is. Így azok, akik itthon tervezték jövőjüket, azoknak kihagyhatatlan lehetőség, hogy helyben végezhetik el egyetemi tanulmányaikat, majd utána Kazincbarcikán dolgozhatnak.

– Egy város életében nagy lehetőségekkel bír, ha az oktatás minden szegmense megtalálható egy helyen, az általános iskolától kezdve a felsőfokú képzésig. Ahol van felsőoktatás, az a város gyorsabban fejlődik. Fontos abból a szempontból is, hogy a fiatalok a városban maradjanak és hosszú távon tudjanak tervezni. Az, hogy most a vegyészmérnöki egyetemi alapképzést Kazincbarcikára kihelyezték óriási jelentőségű. A képzés magával vonja azt, hogy a településünk tovább népesedik, itt maradnak a fiatalok és helyben vehetik igénybe a felsőoktatást – fejezte ki örömét Szitka Péter polgármester, aki hozzátette, hogy a Miskolci Egyetem, a Tiszáninneni Református Egyházkerület, a Wanhua BorsodChem Zrt. és Kazincbarcika Város Önkormányzata összefogásával és együttműködésével egy igazán jelentős célt sikerült elérnie városunknak.

A munkaerőpiac is egyre kevésbé éri be a hagyományos oktatás nyújtotta lehetőségekkel, mind több szektorban van szükség olyan speciális kompetenciákra, amelyeket az egyetem egymagában nem tudott biztosítani. Az idén induló vegyipari egyetemi alapképzésben a munkaerőpiac számára, különösen a kiemelt ipari partnereik – többek között a Wanhua BorsodChem Zrt. – érdekében, az általános tanrendbe illesztett egyéni, személyre szabott tanulási ösvényeket alakítanak ki.

A vegyészmérnök-képzés keretében az országban először, kísérleti jelleggel városunkban vezeti be a kar a személyre szabott oktatási modellt is, így az egyetemi alapképzésbe belépők mellé páronként egy-egy fiatal mentoroktató áll majd, aki heti rendszerességgel konzultál a rábízott hallgatókkal, segíti az előrehaladásukat a tanulmányaik során.

Az oktatás az Irinyi János Református Oktatási Központban lesz majd, ahol biztosított az országosan is kiemelkedő színvonalú, oktatáshoz szükséges technikai feltétel és a műveleti laboratórium. A gyakorlati képzés pedig a BorsodChemnél történik majd, így a hallgatók bepillantást nyernek a cég működésébe, megismerik a vállalati kultúrát, valamint a legkiválóbb szakemberektől tanulhatják meg a szakma alapjait.

Az itt végzett fiatalok versenyképes tudással és gyakorlattal rendelkeznek majd, ami hatalmas előnyhöz juttatja őket a karrierjük elindításában vagy a szakmai előmenetelükben.

Megyénk a vegyipar központja az országban, így a jól képzett szakemberekre biztosan szükség lesz az érintett vállalatoknál. A vegyészmérnöki egyetemi alapképzés elindításával a városban és a környéken élő fiatalok helyben tudják tanulmányaikat elvégezni, és hosszú távon tudnak tervezni.

 

Részletes tudnivalók: ITT 

 

plakát