Kolorközösség

 

 

Kazincbarcika Város Önkormányzata helyi civil szervezetekkel, vállalkozásokkal, illetve önkormányzati társaságokkal, intézményekkel partnerségben az Európai Unió és Magyarország kormánya támogatásával egy helyi közösségépítő, közösségfejlesztő programot valósít meg.

 

A program a helyi civil szervezetek széles körű bevonásának eredményeként szervesen épít a Kolorcity eredményeire és elveire. Az előkészítésben résztvevő szervezetek bevonásával került megfogalmazásra a program alapdokumentumaként szolgáló helyi fejlesztési stratégia célja. A jövőkép a KolorCity koncepció megvalósítására vonatkozik, miszerint „Kazincbarcika, egy megújuló város, ahol a helyi közösségek, generációk, vállalkozások egymással együttműködnek, változatos módon újszerű, kreatív tevékenységeket folytatnak, ami a közterek, épületek megújulásában is kifejeződik.”

 

A „Színes város” szlogennel a Kolorcity koncepció 2011-ben indult el, melynek eredményeként már több mint 30 db épület homlokzatának kreatív festése valósult meg; számos új szobor, street art alkotás készült el, illetve az évenként megrendezésre kerülő KolorFesztivál mellett kisebb sport és szabadidős események színesítették a város mindennapjait.

 

Jelen projekt célja, hogy a helyi lakosság, civil szervezetek mind szélesebb bevonásával folytatódjon a közösségi eseményeknek helyet adó belvárosi közterek megújítása, illetve olyan új kezdeményezések, programok jöjjenek létre, melyek egyedi, újszerű, kreatív színfoltot jelentenek a város életében.

 

A program megvalósítására 2016-ban alakult meg az önkormányzati, a civil és a vállalkozó szférából bevont 12 szervezettel a Helyi Akciócsoport (HACS). A csoport, illetve a támogató hivatalok által elfogadott stratégia mentén készülnek el a pályázati felhívások, melyek a kisebb léptékű projektek megvalósításához nyújtanak támogatást. A többségében köz- és civil szervezetek által benyújtandó támogatási kérelmekről a helyi bíráló bizottság dönt a stratégiához való illeszkedés, a megvalósíthatóság, az újszerűség, az egyediség és az ötletesség szempontjai alapján.

 

Projekt adatai:

 

Pályázati felhívás elnevezése:

Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (CLLD)

A projekt címe:

„Színezzük együtt Kazincbarcikát” című Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia

A kedvezményezett neve:

ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft, a HACS által kijelölt munkaszervezet

A szerződött támogatás összege – projekt megvalósításhoz kapcsolódik:

45.050.500 Ft

A támogatás mértéke:

100 %

Tervezett befejezési dátuma:

2022. július 31.

Helyi felhívásban elérhető támogatás összege:

354.950.00 Ft

A projekt azonosítója:

TOP‑7.1.1‑16‑2016‑00015