Előadó-művészet

Hot Jazz Band


Kazincbarcika, Csónakázó-tó


2019. augusztus 19. 19:00

 

A program díjtalan

Kapunyitás: 18:00

 

A Hot Jazz Band annak a csodálatos zenei világnak a képviselője, melyet egyszóval jazz-korszaknak nevezünk. A '20-as, '30-as, '40-es évek, a korai jazz, a szving és a dixieland revival kel életre tolmácsolásukban, repertoárjukon megtalálhatók az ugyanebből az időszakból származó magyar szerzemények is. Ez a zene olyan csillagokat idéz meg, mint Karády Katalin, Kalmár Pál, Kabos Gyula, Louis Armstrong, Benny Goodman, Bing Crosby és olyan komponistákat, mint Seress Rezső, Márkus Alfréd, Fényes Szabolcs, George Gershwin, Duke Ellington, Fats Waller.

Hot Jazz Band - Kolorfesztivál 7.0

Magyarország legsikeresebb jazz-zenekara négy nemzetközi és két hazai verseny győztese, melyek közül a legkiemelkedőbb az 1995-ben, Franciaországban, 54 zenekar részvételével megrendezett New Orleans Nemzetközi Jazzverseny. Hat alkalommal kaptak meghívást a világ legnagyobb szabású tradicionális jazz-fesztiváljára, Sacramento-ba (CA, USA). A Hot Jazz Band kétszer részesült eMeRTon díjban, megkapta a Líra-díjat, a Louis Armstrong Emlékdíjat, az Ezüst Életfa díjat, és 2015-ben a hazai dixieland és jazz-zenekarok közül elsőként részesült a legmagasabb állami kitüntetésben, a Kossuth-díjban.

Hot Jazz Band - Kolorfesztivál 7.0

 

Website: www.hotjazzband.hu

Programjaink

h 17
k 18
sze 19
cs 20
p 21
szo 22

2026. 08. 17. - hétfő

Egyéb
| Kazincbarcika

Avilai Szent Teréz-templom és Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 17-i program

Augusztus 17-én (hétfőn) többek között orgonakoncerttel és színházi előadással várja a látogatókat a XII. Kolorfesztivál.

2026. 08. 18. - kedd

Egyéb
| Kazincbarcika

Szent Család-templom és Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 18-i program

Augusztus 18-án (kedden) többek között Agárdi Szilvia, a Cimbaliband és a Parno Graszt érkezik a Kolorfesztiválra.

2026. 08. 19. - szerda

Egyéb
| Kazincbarcika

Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 19-i program

Augusztus 19-én (szerdán) többek között FILO és Horváth Tamás lép fel a Kolorfesztiválon.

2026. 08. 20. - csütörtök

Egyéb
| Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ, Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 20-i program

Augusztus 20-án (csütörtökön) pókerverseny, Korda György kiállítás, a Csurgó zenekar, az Agyagbanda, Korda György és Balázs Klári, valamint Hauber x Bonanza koncertje várja a kolorfesztiválozókat.

2026. 08. 21. - péntek

Egyéb
| Kazincbarcika

Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 21-i program

Augusztus 21-én (pénteken) Tompeti és barátai, Lou Bega és Geszti Péter érkezik a Kolorfesztiválra!

2026. 08. 22. - szombat

Egyéb
| Kazincbarcika

Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 22-i program

Augusztus 22-én szombaton többek között Denizzel és T. Dannyvel zár a XII. Kolorfesztivál.