Előadó-művészet

Varga Miklós és a Band életmű nagykoncert


Aggtelek, Baradla-barlang Hangversenyterem


2024. augusztus 15. 18:00

Kapunyitás: 17:30
 

Jegyár: elővételben 5000 Ft, helyszínen 6500 Ft
 


Varga Miklós és a Band: 2005-ben jött létre, mai tagságában a névadó frontember mellett a fiatal tehetséges Kristóf Martin gitáros, a billentyűzés mellett produceri munkáiról is ismert Retzler Péter és Berczeli Csaba basszusgitáros, a doboknál Borbély Zsolt, valamint vokalistaként az ugyancsak énekes Toldi Tamás.
 

A zenekar műsora Varga Miklós szinte egész életpályáját átfogja. Rockoperák dalai mellett egykori zenekari slágereit és szólópályája legjobb számait hallhatjuk a koncerteken. Érdekes módon jól megfér egymás mellett az Őrült lány és az Oly távol vagy tőlem, vagy éppenséggel a Nemzeti dal és a Zöld, a bíbor és a fekete. Azt pedig nyilván nem kell mondanunk, hogy a generációkon átívelő sláger, az Európa is a műsor fontos része.
 

Programjaink

h 17
k 18
sze 19
cs 20
p 21
szo 22

2026. 08. 17. - hétfő

Egyéb
| Kazincbarcika

Avilai Szent Teréz-templom és Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 17-i program

Augusztus 17-én (hétfőn) többek között orgonakoncerttel és színházi előadással várja a látogatókat a XII. Kolorfesztivál.

2026. 08. 18. - kedd

Egyéb
| Kazincbarcika

Szent Család-templom és Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 18-i program

Augusztus 18-án (kedden) többek között Agárdi Szilvia, a Cimbaliband és a Parno Graszt érkezik a Kolorfesztiválra.

2026. 08. 19. - szerda

Egyéb
| Kazincbarcika

Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 19-i program

Augusztus 19-én (szerdán) többek között FILO és Horváth Tamás lép fel a Kolorfesztiválon.

2026. 08. 20. - csütörtök

Egyéb
| Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ, Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 20-i program

Augusztus 20-án (csütörtökön) pókerverseny, Korda György kiállítás, a Csurgó zenekar, az Agyagbanda, Korda György és Balázs Klári, valamint Hauber x Bonanza koncertje várja a kolorfesztiválozókat.

2026. 08. 21. - péntek

Egyéb
| Kazincbarcika

Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 21-i program

Augusztus 21-én (pénteken) Tompeti és barátai, Lou Bega és Geszti Péter érkezik a Kolorfesztiválra!

2026. 08. 22. - szombat

Egyéb
| Kazincbarcika

Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 22-i program

Augusztus 22-én szombaton többek között Denizzel és T. Dannyvel zár a XII. Kolorfesztivál.