Családi programok

Alma Együttes


Kazincbarcika, Csónakázó-tó


2024. augusztus 11. 17:00

Az Alma Együttes, kezdetben felnőtteknek zenélt, de egy véletlen felkérés kapcsán olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy azon nyomban több másik felkérés is érkezett és rövid időn belül azon kapták magukat, hogy már csak szinte gyerekkoncertjeik vannak. (Ezért mondják, hogy a gyerekek választották őket.)

 

Buda Gábor a 25 évvel ezelőtt megalapított Alma Együttes ötletgazdája, frontembere, énekese és zeneszerzője 2018 augusztusában új zenei alapokra helyezte az általa kialakított világzenei hangzást. Ekkor érkezett a zenekarba a kiváló basszusgitáros Berkesi Alex, majd 2022-ben Mits Marci szaxofonos csatlakozott a csapathoz. 

 

A zenekar számos Fonogram jelöléssel, arany és platinalemezzel büszkélkedhet. 
A Gábor által komponált dalok több mint 280 milliós youtube letöltéssel büszkélkedhetnek.

 

Legsikeresebb daluk, a Ma van a szülinapom, a leggyakrabban megosztott hazai tartalom a Facebookon.

 

Olyan sikeres rajzfilmzenéket írtak, mint a Bogyó és Babóca sorozat, főcímdalt készítettek a Khumba, vagy a Manu a fecske című 3D-s animációs rajzfilmekhez.

 

A zenekar évi 250-300 teltházas koncertet ad itthon és külföldön.

 

A program díjtalan


További programok:

  • 15:00 – 19:00 Mobil kaland-és akadálypálya, arcfestés, hajfonás, kreatív tipegő
  • 16:00 – 19:00 Népi kézműves foglalkozások a Sajómenti Népművészeti Egyesülettel

A programok díjtalanok
 

Programjaink

h 17
k 18
sze 19
cs 20
p 21
szo 22

2026. 08. 17. - hétfő

Egyéb
| Kazincbarcika

Avilai Szent Teréz-templom és Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 17-i program

Augusztus 17-én (hétfőn) többek között orgonakoncerttel és színházi előadással várja a látogatókat a XII. Kolorfesztivál.

2026. 08. 18. - kedd

Egyéb
| Kazincbarcika

Szent Család-templom és Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 18-i program

Augusztus 18-án (kedden) többek között Agárdi Szilvia, a Cimbaliband és a Parno Graszt érkezik a Kolorfesztiválra.

2026. 08. 19. - szerda

Egyéb
| Kazincbarcika

Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 19-i program

Augusztus 19-én (szerdán) többek között FILO és Horváth Tamás lép fel a Kolorfesztiválon.

2026. 08. 20. - csütörtök

Egyéb
| Kazincbarcika

Mezey István Művészeti Központ, Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 20-i program

Augusztus 20-án (csütörtökön) pókerverseny, Korda György kiállítás, a Csurgó zenekar, az Agyagbanda, Korda György és Balázs Klári, valamint Hauber x Bonanza koncertje várja a kolorfesztiválozókat.

2026. 08. 21. - péntek

Egyéb
| Kazincbarcika

Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 21-i program

Augusztus 21-én (pénteken) Tompeti és barátai, Lou Bega és Geszti Péter érkezik a Kolorfesztiválra!

2026. 08. 22. - szombat

Egyéb
| Kazincbarcika

Csónakázó-tó

XII. Kolorfesztivál - augusztus 22-i program

Augusztus 22-én szombaton többek között Denizzel és T. Dannyvel zár a XII. Kolorfesztivál.