Több százan voltak kíváncsiak Ambrus Attila, a Viszkis „Élet a börtön után” című kiállításának megnyitójára. A közönség a megnyitót követően szemtől szemben találkozhatott a művésszel, a 6. Kolorfesztivál második napján. Sok kérdés fogalmazódott meg a résztvevőkben, melyek vezérfonala az életéről készült film volt.
– A közönségtalálkozón elhangzott, hogy nagyon sok minden vezetett a börtönbe kerüléséhez. Említette, hogy az édesanyját korán elvesztette, az édesapja sem sokat törődött Önnel, bár megjósolta a börtönéveket. Mennyire határozta meg sorsa alakulását a gyermekkora?
– Nem szeretnék mutogatni, és nagyon távol áll tőlem, hogy a szüleimet tegyem felelőssé azért, amit én követtem el. Azonban tény, hogy egy gyermek fejlődését nagyon meghatározza a szülői háttér és a rideg, szeretet nélküli miliő. Ebből a szempontból sajnálom, hogy egy ilyen családba születtem bele. Kétségkívül ez problémát okozott, hisz mindenkinek púp voltam a hátán. Ezzel együtt nyilván senki sem kényszerített, hogy menjek bankot rabolni, de ha gyermekkorban kicsúszik az ember lába alól a talaj, a későbbiekben temérdek problémával szembesül. A börtönben tapasztaltam meg, hogy a rabok 80-90%-át gyerekként súlyos trauma érte. Alkoholizmus, drogfüggőség, szülők válása, s az a tény, hogy az apjuk, anyjuk a sittre járt be, és nem volt egy hiteles minta mögöttük. Sajnos, én is beleestem ebbe a csapdába.
– Mi kellett ahhoz, hogy megfogalmazódjon Önben az első bankrablás gondolata, vagy ahogy a szavaival éljek, kipucolja azt a bizonyos pénzintézetet?
– Az ember nem úgy kel fel, hogy mától bankrabló lesz, annak nyilván van egy folyamata. Gyerekkoromban javítóintézetbe kerültem, később munkaszolgálatra ítéltek, aztán a kisebb stiklik odáig fajultak, hogy végül bankot raboltam, illetve elvettem mások pénzét. Nem vagyok rá büszke, hiszen rengeteg rossz döntést hoztam életemben, melyekért megfizettem, és egyáltalán nem szeretnék senkit sem arra buzdítani, hogy ha problémája van, menjen bankot rabolni.
– Bankrablásai során több száz millió forintot zsákmányolt. Köztudott, hogy imádta az életet. Maradt valamennyi a pénzből, vagy mindet elköltötte?
– Rettentő hedonista módon éltem az életemet. A jelszavam a „Carpe diem”-élj a mának volt. Nem feltétlenül volt ez jó, de tudtam, hogy a rendőrök előbb-utóbb kopogtatnak az ajtómon. Úgy voltam vele, ha már egyszer elvittem valahonnan a pénzt, akkor nem szeretném visszaadni, ezért inkább elköltöttem, amiért meg is kaptam a büntetésemet. Viszont tény és való, hogy nem voltam egy zsugori ember. Tulajdonképpen könnyen jött, könnyen ment.
– Ez volt a rossz oldala, de kétségkívül eljött az a pont, amikor változtatni akart az életén. Hogyan következett ez be?
– Ez a börtönben történt meg. Több katarzis kellett hozzá, és néhány kemény őr, akik levágták rólam a vadhajtásokat. Akkor nagyon haragudtam rájuk, ma már nagyon hálás vagyok nekik, hogy megtörtek. Szerfölött lázadó típus voltam, pontosabban a mai napig lázadok minden ellen, csak már képes vagyok kontrollálni az érzelmeimet. Évek kellettek ahhoz, hogy megnyugodjak, hogy ne én akarjam megszabni a szabályokat. Aztán rájöttem, hogy én egy olyan senki vagyok, mint bárki más, aki oda bekerült. Amikor szembesítettek azzal a helyzettel, hogy egy jogfosztott emberként nem csak jogaim vannak, hanem kötelezettségeim is, elgondolkodtam, ha ezt a fajta tendenciát folytatom, akkor soha nem szabadulok. Nekem közel hetven fegyelmim volt, ami azt jelenti, hogy hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy ezeket a fegyelmiket eltöröltessem a majdani szabaduláshoz. Különböző vetélkedőket kellett megnyernem, iskolai, főiskolai tanulmányokat kellett abszolválnom.
– Amennyiben most kapna egy tuti tippet egy 50 millió feletti „buliról” benne lenne?
Még 500 millióért sem vállalmám be. Jelen pillanatban én vagyok a világ legboldogabb embere, hiszen párommal kisbabát várunk, és számomra ez mindennél fontosabb, nem adnám fel semmiért. Nekem volt sok pénzem és rájöttem, hogy a pénz magában semmit nem ér. Természetesen szükség van pénzre, hisz a számlákat fizetni kell, de meg kell találni az egyensúlyt a materiális és az érzelmi világ között.