Egyéb

Györfi Sándor Tűzvarázs című kiállítása


Kazincbarcika, Mezey István Művészeti Központ


2019. augusztus 01. 18:00

 

A program díjtalan

 

Györfi Sándor Karcag szülötte, aki a kunlaposi tanyavilágban nevelkedett. A budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban és a Főiskolán a szobrászművészet nagymesterei voltak a tanárai: Borbás Tibor, Mikus Sándor, Somogyi József és Rátonyi József. A diploma megszerzése után szülővárosába tért vissza, itt rendezte be a műhelyét, és azóta is itt él. A viaszveszejtéses bronzöntési technika hazai megújítója: köztéren elhelyezett szobrainak jelentős részét is ezzel a technikával készíti.

 

Győrfi Sándor Kossuth és Munkácsy – Díjas szobrász kiállítása - Kolorfesztivál 7.0

 

Milyen szerencsések vagyunk, hogy itt él közöttünk, egyike az őrhelyüket el nem hagyóknak, akiknek szava mérték és mérce, melyhez magunkat és a világot mérhetjük. Karcagi műterme zarándokhely, ahová ellátogathatnak a tanulni vágyó fiatal kollégák, művészbarátok vagy csak jobbító szándék céljából a jó szót várók. Sok tehetséges fiatal indult el ebből a műhelyből.

 

Győrfi Sándor kiforrott művészete a szülőföld, a kunsági szik emberpróbáló világából táplálkozik. Nála jobban senki nem ismeri ezt a tájat, az itt élőket. Fajtájának konoksága munkál benne, a maga útját járó, a nehéz, küzdelmes életű, jóra törekvő emberek világát ismerjük meg művészete által.

 

Győrfi Sándor Kossuth és Munkácsy – Díjas szobrász kiállítása - Kolorfesztivál 7.0

 

A kortárs alkotóművészek között ma Magyarországon a legtermékenyebbek egyike. Munkásságát számos kiállítás és közel háromszáz köztéri szobor mutatja, szobrait, kisplasztikáit közgyűjtemények őrzik. Kun szobrászatot teremtett, amely őseink hagyatékára, a kun örökségre támaszkodik.

Szakmai elismerését a díjai mutatják. Több van, melyek közül kiemelkedik a Munkácsy- és Mednyánszky László-díj, a Magyarország Érdemes Művésze elismerés. De a legbecsesebb – az, amit a magyar kultúra, főként a kun hagyományok megőrzéséért, népszerűsítéséért, a paraszti világ mellett a magyar történelem jeles alakjait megörökítő alkotásai, valamint érmeket, plaketteket és grandiózus köztéri szobrokat is magába foglaló gazdag életműve elismeréseként kapott – a legrangosabb állami kitüntetés, a Kossuth-díj.

 

A kiállítást megnyitja: Prokai Gábor művészettörténész, képzőművészeti lektor

 

A kiállítás augusztus 1-je és 20-a között hétfőtől péntekig 9.00 és 18.00 óra között; szombaton 9.00 és 14.00 óra között tekinthető meg.

Programjaink

p 8
szo 9
v 10
h 11
k 12
sze 13
cs 14
p 15
szo 16
v 17
h 18
k 19
sze 20

2025-08-08 - péntek

Programok hamarosan!

2025-08-09 - szombat

Programok hamarosan!

2025-08-10 - vasárnap

Programok hamarosan!

2025-08-11 - hétfő

Programok hamarosan!

2025-08-12 - kedd

Programok hamarosan!

2025-08-13 - szerda

Programok hamarosan!

2025-08-14 - csütörtök

Programok hamarosan!

2025-08-15 - péntek

Programok hamarosan!

2025-08-16 - szombat

Programok hamarosan!

2025-08-17 - vasárnap

Programok hamarosan!

2025-08-18 - hétfő

Programok hamarosan!

2025-08-19 - kedd

Programok hamarosan!

2025-08-20 - szerda

Programok hamarosan!