Előadó-művészet

Császta Néptáncegyüttes


Kazincbarcika, Fő tér


2024. augusztus 19. 20:30

Császta Néptáncegyüttes
Magyarország
(Edelény)


Az edelényi Császta Néptáncegyüttes 2008 szeptembere óta működik az edelényi Hadobás Pál Művelődési Központban, a Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola, Edelény Városának Önkormányzata és a Császta Néptánc és Hagyományőrző Egyesület támogatásával. Az együttes létszáma közel 90 fő. A táncosok 5 csoportban tanulnak táncolni.

 

 

Az együttes megalakulása óta rendszeresen szerepel a Bódva-menti települések kulturális programjaiban, a Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola rendezvényein, valamint az edelényi városi rendezvényeken. Tagjai örömmel és lelkesen őrzik a hagyományokat, színesítik Edelény kulturális életét. 

 

 

A Császta Néptáncegyüttes legnagyobb elismerései közé tartozik a 2015-ös Edelény városától kapott Pro-Urbe díj, amit az együttes az Edelényben végzett kiemelkedő kulturális tevékenységéért kapott, valamint a 2017-es 2018-as és 2019-es lengyelországi, Zdunska Wolaban megrendezett Nemzetközi Versenyfesztiválon elnyert Fesztiváldíjak! Többször voltak már országos- régiós megmérettetéseken, ahonnan mindig szép eredményekkel tértek haza. Legutóbb az Örökség Észak-magyarországi regionális fesztiválon Sárospatakon Kiemelt Arany minősítést kaptak, valamint a XXI. Országos Ifjúsági Néptáncfesztiválon, Nyíregyházán Nívódíjban részesültek. 2024-ben először táncolhattak Budapesten az elmúlt évek legjobb koreográfiáit és néptáncegyütteseit felvonultató Ifjúsági Néptáncantológián.

 

 

A táncegyüttes vezetői vallják és hirdetik, hogy a magyar néptánc nem pusztán a falusi élet visszhangja, hanem az egész magyar lélek tükre. Benne van egész magyarságunk, történelmünk, örömünk, bánatunk. Ennek ismerete Magyarországon olyan alapot jelent, melyre ritmikai és mozgáskészlete, magatartásformái, háttérismerete alapján bármilyen más kultúra ráépíthető. 

 

 

Feladatunk, kötelességünk magyar identitásunk őrzése, kultúránk, hagyományaink vigyázása. Ezeréves múltunk, ma is élő szokásaink jelentik azt a kulturális tőkét, mellyel a világ más népeinek egyenrangú társai lehetünk.

 

 

Az együttes vezetői:
Körmöndi Tamás - Körmönd-Namesnyik Enikő

 

 

A program díjtalan


További programok:

  • 17:00 Gasztro programok
  • 18:00 Agyagbanda - utcazene
  • 21:30 Horváth Tamás
     

A programok díjtalanok

Programjaink

p 8
szo 9
v 10
h 11
k 12
sze 13
cs 14
p 15
szo 16
v 17
h 18
k 19
sze 20

2025-08-08 - péntek

Programok hamarosan!

2025-08-09 - szombat

Programok hamarosan!

2025-08-10 - vasárnap

Programok hamarosan!

2025-08-11 - hétfő

Programok hamarosan!

2025-08-12 - kedd

Programok hamarosan!

2025-08-13 - szerda

Programok hamarosan!

2025-08-14 - csütörtök

Programok hamarosan!

2025-08-15 - péntek

Programok hamarosan!

2025-08-16 - szombat

Programok hamarosan!

2025-08-17 - vasárnap

Programok hamarosan!

2025-08-18 - hétfő

Programok hamarosan!

2025-08-19 - kedd

Programok hamarosan!

2025-08-20 - szerda

Programok hamarosan!